Telefon: 06 1 413-1441, +36 20 7794-101
Koncert UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN


Koncert info

TARTALOMJEGYZÉK

Budapesti koncertajánló

 

Simply Red (Június 27. - 56-osok tere, Kapcsolat koncert)

Az ingyenes Kapcsolat koncertek főtámogatója és főszervezője a T-Mobile idén 13. alkalommal ismét az Ötvenhatosok terére, világszínvonalú koncertre várja a zenét szerető, szórakozni vágyó érdeklődőket. A 2009. június 27-én megrendezésre kerülő Kapcsolat koncert főszereplője ugyanis a 2008 novemberében új albummal jelentkező, februárban világkörüli koncertturnéra induló Simply Red együttes lesz. A világsztárok előtt a TV2 és a T-Mobile közös szervezésében színpadra lép a 2008-as év hazai Megasztárja, Király Viktor is. Európa egyik legnagyobb zenei eseményének, az immáron hagyományosnak számító június végi Kapcsolat koncertnek idén is az Ötvenhatosok tere ad helyet, ahová a szervezők ismételten több százezer érdeklődőt várnak. A nagyszerű élményről a legkorszerűbb technika, a kitűnő képminőségű kivetítők és a legjobb hangtechnika mellett az este főszereplője, az eddig 50 millió lemezt értékesítő Simply Red együttes, valamint a 2008-as Megasztár győztese, Király Viktor gondoskodik.

Kaukázus (Április 25. - Zöld Pardon)

A Kaukázus egy magyar alternatív pop- és rockzenekar. 2007 elején tagjai: Kardos-Horváth János (ének, gitár, szövegek), Fűrész Gábor (gitár, basszusgitár), Toldi Miklós (dobok). 2007 júliusában a soproni VOLT-fesztiválon lépett föl a zenekarral először Dióssy D. Ákos, aki Fűrész Gábor elmondása szerint ettől fogva a zenekar állandó tagja lesz. 2002-2003-ban a zenekar magját képező Kardos és Fűrész Tatabányáról feltöltötték az internetre első demo lemezüket, mely a Majdnem Kína címet viselte. Többek között a Pál Utcai Fiúk zenekar honlapjára is belinkelték alkotásukat, amelyet a PUF frontembere is ajánlott rajongóinak. A zenész a Kispál és a Borz zenekar állandó vendégzenésze is, így hamarosan a magyar underground széles területén vált ismertté a Kaukazus név. Az első interjúk, lemezkritikák még nem hozták meg azt az áttörést, amit a fentebb említett zenekarok előzenekaraként való fellépés később már el tudott érni.

 

 

Thrash 'Til Death,Fueled by Fire, Bonded by Blood, Suicidal Angels (Május 25. - Trafó Bár Tangó)

Az European Massacre Tour 2009 keretében három olyan csapat látogat Budapestre, kiknek fellépésénél a stílus kedvelői számára ideálisabb kombinációt nehezen lehetne elképzelni a jelenlegi thrash metal vonal felhozatalából, ugyanis május végén a Trafó Bár egyetlen koncerthelységének miniatűr színpadát három igazi old school thrash-t toló csapat foglalja majd el. Elsőként a Suicidal Angels játszik majd, akik egy 2001-ben alakult görög csapat, egy EP-vel, egy négy nótás CD-single anyaggal és egy 2007-es debütáló nagylemezzel a hátuk mögött. Saját bevallásuk szerint extrém formában tolják a thrash metal-t, s ezt már nemcsak hazájukban, hanem Európa-szerte számos helyen be is bizonyították, így számíthatunk rá, hogy már a nyitó formáció sem hagyja majd pihenni a Trafó közönségét, biztosra vehető, hogy egy hatalmas mosh-sal fognak indítani!

Dream Theater (Július 1. - Papp László Budapest Sportaréna)

A zenekart 1985-ben három, a Berkeley zenei egyetemre járó hallgató alapította; John Petrucci, John Myung és Mike Portnoy. Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore és az énekes Chris Collins csatlakozásával a zenekar a Majesty nevet vette fel. Collins-t később Charlie Dominici váltotta fel, a zenekar pedig felvette a Dream Theater nevet, amelyet Portnoy apja javasolt a zenekarnak egy kaliforniai színház neve nyomán. A Dream Theater zenéje a progresszív oldalról a Yes, a Rush, a keményebb részről pedig a Queensryche nyomdokain haladva, egy komplex, változó, gyakori ütem- és tempó-váltásokkal megtűzdelt, ugyanakkor erőteljes és technikás metálzene.

Kovalsky meg a Vega (Május 15. - Petőfi Csarnok)

A zenekar laza, popos, táncolható, modern, saját bevallásuk szerint "zsivány pop"-ként aposztrofált zenét játszik, amely a pop és rock alapok mellett blues, jazz, hip-hop, drum n' bass és r&b elemeket is vegyít. A számok szöveg- és dallamvilága a már ismert Kowalsky stílusjegyek mellett a humort, az öniróniát és rengeteg más elemet is felvonultat egy-egy dalban. Tagok: Kowalsky - ének, szövegek, Szórád "Jimmy" Csaba - basszusgitár, Csanádi "ChaCha" Krisztián - gitár, vokál, Vajda "Sóder" Péter - dobok, sampler, Zámbó "Tóbi" Tamás - akusztikus gitár, vokál.

Ákos 40+1 (Május 25. - Budapest Kongresszusi Központ)

Február első napjaiban vált hivatalossá, hogy az idei évben folytatja jubileumi koncertsorozatát Ákos, immár 40 +1 címmel. Akkor még csak a turné budapesti nagykoncertjének dátumát hozták nyilvánosságra, de mától már pontosan tudható hol is robog tovább az országjáró turné 2009-es etapja. A koncertsorozat első előadására április 18-án Győrben kerül sor, majd 25-én Budapesten a Kongresszusi Központban lép színpadra Ákos és zenekara a jubileumi előadással. Május 1-jén nagy meglepetésre visszatérnek Debrecen városába, ahol múlt ősszel dupla telt házas bulit adtak a Kölcsey Központ falain belül. Ezt követően főleg a nyugati régió örülhet, hiszen május 9-én Zalaegerszegen, 16-án Szegeden, 17-én Pécsett, 23-án pedig Tatabányán látható az idei felfrissült koncertrepertoár. A júniusi hónapban még Veszprémben, valamint egy különlegesnek számító helyszínen, a Sopron melletti Fertőrákosi Barlangszínházban folytatódik a turné.

 

Vidéki koncertajánló

 

Jean Michel Jarre (Május 4. - Debrecen, Főnix-csarnok)

Közelgő világkörüli sportcsarnok turnéjával Jean Michel Jarre különleges utazásra hívja közönségét saját világába, ahol teljes mértékben elmerülhetnek az időtlen zene és látvány élvezetében.Ígérete szerint vadonatúj produkciója egyesíti a klub koncertek érzését az aréna koncertek energiájával. Az analóg szintetizátorok fúziója a digitális technikával, a hatalmas méretű HD kivetítőkkel, látványos lézershow-val és a gondosan megkomponált fénytechnikával örök emléket hagy majd minden nézőben. Az előadás alatt felcsendülnek majd legismertebb dalai és témái. A művész eddig csak Budapestet tisztelte meg jelenlétével, azonban most sikerült elcsábítani Debrecenbe; így új showja csupán itt, a Főnix Csarnokban lesz látható!

 

 

 

Zászló